FELHÍVÁS 2023. február 22.
Tisztelt Beruházó!
Bizonyára Önöknek is fontos, hogy egy-egy elkészült beruházás átadását követően elégedett ügyfelekre tegyenek szert. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy az igénybe vehető közüzemi szolgáltatások is rendelkezésre álljanak.
A korábbi években felépült új társasházi lakások számának növekedésével párhuzamosan emelkedett társaságunk szolgáltatási területén élő lakosok száma is. A közüzemi szolgáltatások közül a víziközmű-szolgáltatás iránt is fokozottabb igény jelentkezett, ami a kapacitásokat egyre jobban leköti.
Annak érdekében, hogy az itt élők igényeinek kiszolgálása - elsősorban Érd, Diósd, Tárnok, Törökbálint, Herceghalom, Sóskút és Pusztazámor településeken - továbbra is biztosított legyen, kérjük, hogy egy-egy beruházás tervezésekor előzetesen tájékozódni szíveskedjenek az adott településen rendelkezésre álló ivóvíz- és szennyvízkapacitásokról.
Munkatársaink a mernok@erdivizmuvek.hu elérhetőségen keresztül fogadják az ezzel kapcsolatos megkereséseiket.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. december 7.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2023. december 12.-én (kedden)
Diósd településen
, Királyka utcában végzendő hálózatfejlesztési munkákhoz
kapcsolódóan élőre kötési munkálatok végzése történik, emiatt várhatóan
9:30 órától 13:00 óráig a vízszolgáltatás szünetel.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. december 1.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy társszolgáltatónk az ÉDV Zrt. hibaelhárítási munkákat végez a Herceghalom települést ellátó ivóvíz vezetéken, ezért
HERCEGHALOM TELEPÜLÉSEN
nyomásingadozás és vízhiány várható
2023.12.04. 22:00 óra és 2023.12.05.06:00 óra között
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Érd, 2023.11.30.
tovább »
TÁJÉKOZTATÁS 2023. november 16.
Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy
Tárnokon
munkatársaink a mai naptól (2023.11.16.) folytatják az idei évben lejáró hitelesítésű fővízmérők cseréjét.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. november 7.
Dátum: 2023.11.10 (péntek) 08:00 - 14:00
Érintett település: Érd
Érintett terület:
Szovátai utca – Szigetvári utca és Dévai utcák által határolt szakaszon,
Daróci utca Somogyvári utca és Szovátai utca által határolt szakaszon
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. október 26.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2023.10.30. ( hétfő ) 8:00 órától – 12:00 óráig Érd, Kakukkfű utcában ivóvíz bekötési munkálatokat végzünk, emiatt várhatóan az
ivóvíz – szolgáltatás szünetelhet, valamint azt követően
nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő.
Érintett terület:
Kakukkfű utca – Kankalin utca és Kamilla utca által határolt szakaszon
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
tovább »
Téliesítsük vízhálózatunkat és szerelvényeinket! 2023. október 18.
Ha megérkezik az ősz és vele együtt a hideg idő, akkor szükséges a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítése.
A kisfilmben praktikákat és tippeket adunk arra vonatkozóan, hogyan tehetjük meg ezt. Forrás:
https://www.maviz.org/
Tájékoztató plakátunkon néhány hasznos tanácsot olvashatnak a vízmérők fagyvédelméről, téliesítésről, melyet
ide kattintva tud megtekinteni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. október 10.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást november hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
Tájékoztatás 2023. szeptember 29.
Az egy kiszállással megrendelhető, több db-os mellékmérő csere és műszaki átadás-átvétel díjszabására egységesen nyújtott kedvezmény érvényesíthetőségének határideje meghosszabbításra került.
Várjuk az érintett felhasználók megkereséseit!
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. szeptember 25.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást október hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. augusztus 23.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást szeptember hónapban végzi.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. augusztus 22.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2023. augusztus 24 (csütörtök) délelőtt 08:30 órától – 14:00 óráig Tárnok, Rákóczi út nyomáscsökkentő akna melletti szakasz hibajavítási munkálatait kell elvégeznünk. Emiatt várhatóan az
ivóvíz – szolgáltatás szünetel, valamint azt követően
nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő.
Érintett terület:
Vízszolgáltatás szüneteltetéssel érintett terület:
- Tárnok, Rákóczi út – Hazatérők útjától Érd, Vadlúd irányában eső ingatlanok.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
tovább »
VIGYÁZAT HÁZALÓ CSALÓK, TOLVAJOK! 2023. augusztus 18.
Érd, 2023.08.18 − Érden és a környező településeken sajnos ismét próbálkoznak a közüzemi szolgáltatók nevével visszaélő csalók, besurranó tolvajok. Víz- és csatornamunkásnak/leolvasóknak adják ki magukat és a helyi víziközművek által kötelezően elvégzendő feladatokra hivatkoznak.
Az álmunkások, besurranó tolvajok házalnak hivatalos küldetésnek álcázva, próbálnak kisebb-nagyobb csatornatisztítási feladatokkal, vagy hasonló látszattevékenységgel gyorsan készpénzhez jutni vagy a házakba bejutva értéktárgyakat eltulajdonítani.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. augusztus 17.
Dátum: 2023.08.21. (hétfő) 11:00 - 12:00
Érintett település: Herceghalom
tovább »
Tájékoztatás részleges locsolási tilalom feloldásáról 2023. augusztus 10.
Tisztelt Lakosság és Vállalkozások!
Az Érd, Diósd, Tárnok, Törökbálint, Sóskút és Pusztazámor településeket ellátó ivóvízrendszer a nyári időszak reggeli és esti napszakaiban elérte kapacitásai felső határát, ezért elővigyázatosságból – annak érdekében, hogy a nyári napi intenzív vízfelhasználási időszakban ne legyenek nyomásproblémák vagy esetleg vízhiány a felhasználóknál, - részleges locsolási tilalom volt érvényben július és augusztus hónapokban a reggeli és esti csúcsfogyasztási órákban.
Az előre nem látható, aránylag csapadékos nyár következtében, a vízszolgáltató ÉTV Kft. az elmúlt hónap vízfelhasználási tapasztalatai alapján azt javasolja az érintett települések polgármestereinek, hogy augusztus hónapban feloldható a részleges locsolási tilalom. Ezért:
A 2023. július-augusztus hónapokra bevezetett részleges locsolási tilalom 2023. augusztus 4. napján feloldásra került.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. augusztus 4.
Dátum: 2023.08.09. (szerda) 08:30 - 14:00
Érintett település: Tárnok
Érintett terület:
- Tárnok, Rákóczi út – Hazatérők útjától Érd, Vadlúd irányában eső ingatlanok.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. augusztus 3.
Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy
Érden és Diósdon
2023.08.10-től 2023.11.30-ig alvállalkozók bevonásával (is) végezzük a mérésügyi törvény alapján, a 2023-ban lejáró hitelesítésű bekötési vízmérők cseréjét (ez nem érinti a lakáson belüli mellékmérőket). A munkákat az ÉTV Kft. szakemberei mellett, a
METERLAND Kft. és a
Lápoldal Kft. dolgozói végzik, akik fényképes igazolvánnyal és megbízólevéllel kell igazolják magukat.
Amennyiben kételkednek a kitűző valódiságában, diszpécser szolgálatunk (06-23-365-921) név alapján be tudja azonosítani a munkavégzőt, hogy jogosult-e a vízmérőcsere elvégzésére.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. július 25.
Dátum: 2023.07.27 (csütörtök) 22:00 - 04:00
Érintett település: Érd
Érintett terület:
- - Érd, Érdliget; Duna u-Budafoki u ipari létesítmények területe.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. július 20.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást augusztus hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. július 14.
Dátum: 2023.07.14 (péntek) 23:00 - 24:00
Érintett település: Érd
Érintett terület:
- - Érd, Parkvárosnak az M7 autópálya „feletti” (ÉNy-i) területén a Darukezelő-Olvasztár utcák vonaláig,
- - Érd, Parkvárosnak az M7 autópálya „alatti” (DK-i) területén a Daróczi-Vincellér utcák vonaláig.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. július 13.
Dátum: 2023.07.18 (kedd) 8:00 - 12:00
Érintett település: Érd
Érintett terület: Alsó utca
tovább »
Részleges locsolási tilalom 2023. július 13.
Tájékoztatás részleges locsolási tilalom bevezetéséről:
2023. július 1-től 2023. augusztus 31-ig reggel 5:00 és 9:00 óra között, valamint este 18:00 és 23:00 óra között a közüzemi ivóvíz hálózatról TILOS a locsolási és medencefeltöltési célú vízhasználat!
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. július 6.
Dátum: 2023.07.11 (kedd) 22:30 - 2022.07.12 (szerda) 4:30
Érintett település: Diósd
Érintett terület:
Lehatárolás:
- Árvalányhaj u. – Panoráma út – Törökbálinttal határos terület Kőbányai út – Géza fejedelem út – Felsőgazdag dűlő M0 autópálya – Bp XXII. kerületi szolgáltatási terület, M0 autópálya melletti XXII. kerületi utcák
tovább »
MAVÍZ - Víziközművek Napja alkalmából díjazott munkatárs 2023. július 4.
MAVÍZ - Víziközművek Napja alkalmából díjazott munkatárs: Szabó Miklós
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. június 26.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2023. június 29 (csütörtök) 9:00 órától – 15:00 óráig Érd, Zámori út-Vadlúd utcai körforgalom útépítéséhez kapcsolódóan ivóvíz vezeték átkötési munkálatokat kell elvégeznünk. Emiatt várhatóan az
ivóvíz – szolgáltatás szünetelhet, valamint azt követően
nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. június 21.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást július hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. június 12.
A holnapi napra (2023. 06.15.) tervezett Érd, Zámori út-Vadlúd utcai körforgalom építéshez kapcsolódó ivóvíz átkötési munkák – így a kizárás is – technikai okok miatt elmarad!
A munkát későbbi időpontban végezzük el, melyről külön értesítést teszünk ki.
Dátum: 2023.06.15 (csütörtök) 9:00-15:00
Érintett település: Érd
Érintett terület:
Vízszolgáltatás szüneteltetés teljes kizárási időszakban:
- Érd, Zámori út vasúti aluljáró feletti szakasz;
- Tárnok – Berki út környéke;
- Tárnok – Szőlőhegy terület
Vízszolgáltatás szüneteltetés várhatóan délutáni időszakban:
- Sóskút Ipari Park
- Sóskút település
- Pusztazámor település
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. június 12.
Dátum: 2023.06.14 (szerda) 8:00-14:00
Érintett település: Érd
Érintett terület: Érd, Tolmács utca, Tóni csapás, Ercsi utca, Délibáb utca
tovább »
VIGYÁZAT HÁZALÓ CSALÓK, TOLVAJOK! 2023. június 1.
VIGYÁZAT HÁZALÓ CSALÓK, TOLVAJOK!
Érd, 2023.06.01 − Érden és a környező településeken sajnos ismét próbálkoznak a közüzemi szolgáltatók nevével visszaélő csalók, besurranó tolvajok. Víz- és csatornamunkásnak/leolvasóknak adják ki magukat és a helyi víziközművek által kötelezően elvégzendő feladatokra hivatkoznak.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. május 23.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Törökbálint településen a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást június hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. május 23.
Dátum: 2023.05.25 (csütörtök) 9:00-15:00
Érintett település: Érd
Érintett terület:
- Érd, Parkváros a Törökbálinti út – Sóskúti út fölötti teljes terület.
- Egervári u; Drégelyi u, Szovátai u felső rész;
- Somogyvári út, Zengő u- Kőhalmi u
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. május 12.
Dátum: 2023.05.16 (kedd) 8:00-14:00
Érintett település: Érd, Felső u.
Érintett terület: Felső utca – Karolina utca és Budai út által határolt szakaszon
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. május 11.
Dátum: 2023.05.16 (kedd) 9:00-15:00
Érintett település: Érd
Érintett terület:
- Törökbálinti út – Iparos út – Szénégető utca közötti szakasz
- Simító út, Kályhás utca
- Kárpitos u – Iparos u – Szénégető út közötti szakasz
- Kádár u – Iparos és Szénégető u közötti szakasz
- Kerékgyártó utca Iparos és Szénégető utca közötti szakasz
- Bem köz
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. május 9.
Dátum: 2023.05.11 (csütörtök) 9:00-15:00
Érintett település: Érd
Érintett terület: Érd, Vadlúd, Bíbic, Bíbic – köz ,Vöcsök, Túzok, Szalonka, Fecske, Daru, Gém, Gólya, Haris, Kócsag, Pelikán, Ruca, Hattyú, Távíró, Szárcsa, Vadkacsa utcák
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. május 4.
Dátum: 2023.05.09 (kedd) 8:30-14:30
Érintett település: TÖRÖKBÁLINT
Érintett terület:
- Zengő utca; Villányi utca, Cserhát utca; Tenkes utca, Badacsony-köz; Pilis utca; Mecsek utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. április 20.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Diósd településen a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást május hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. március 22.
ÉRTESÍTÉS
Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
Törökbálint településen, a
Józsefhegyi utcában
az ivóvízvezeték rekonstrukció munkálatai részeként
az ivóvíz bekötések új vezetékre történő átkötését
megkezdjük
2023. március 27 (hétfő)-től a Dózsa György út felől a Felsővár út irányába haladva.
tovább »
A Víz Világnapja 2023 2023. március 21.
Változtass most!
A
Víz Világnapját az ENSZ kezdeményezésére minden évben március 22-én tartjuk meg. A víztől mindannyian függünk,
megléte vagy hiánya drámai mértékben lehet hatással mindannyiunk életére, és minden életre a Földön.
A mindenki számára elérhető, tiszta víz hozzáférhetősége a történelem során sosem volt adott a világ minden részén. Az utóbbi években pedig, különösen nyaranta,
olyan területeken is súlyos aszályokkal, vízhiánnyal kell szembenézni, ahol ez korábban nem volt jellemző. Az idei Víz Világnap éppen ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy
a vizeinket és környezetünket fenyegető válság elhárításában mindenki tehet jó lépéseket - és szükség is van mindannyiunk gondosságára!
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. március 17.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Tárnok településen a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasás jelen értesítésünk alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. március 7.
Dátum: 2023.03.09 (csütörtök) 8:30-13:30
Érintett település: TÖRÖKBÁLINT
Érintett terület: Józsefhegyi u.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. február 28.
Dátum: 2023.03.02 (csütörtök) 9:00-15:00
Érintett település: ÉRD
Érintett terület: Érd, Képviselő utca, Velencei út
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. február 22.
Dátum: 2023.02.22 (szerda) 9:00-13:00
Érintett település: Törökbálint
Érintett terület: Villányi u.
Vízszolgáltatás szüneteltetésével érintett terület:
- Mecsek utca
- Villányi utca
- Zengő utca
- Pilis utca
- Badacsony köz
- Tenkes utca
- Cserhát utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. február 20.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást március hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. február 20.
Dátum: 2023.02.22 (szerda) 8:00-13:00
Érintett település: Sóskút
Érintett terület:
Jókai u. (Jókai u. 25-től 57. számig)
Széchenyi u.
Kölcsey u.
Arany J. u.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2023. január 16.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2023. évben esedékes éves vízmérő leolvasást február hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
Üzletszabályzat kivonat 2023. január 12.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. Üzletszabályzata - a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2023. január 05-én kelt, VSFO/11-3/2023 ügyiratszámú és ÜFI-5477/1/2022. hivatkozási számú - határozatába foglalt jóváhagyásával módosult.
Az egységes szerkezetbe foglalt Üzletszabályzat 6. sz. módosítása 2023. január 05-től hatályos.
A módosításokról
ide kattintva kivonatolt tájékoztatást nyújtjuk, oldalszámonként
megadva a módosítással érintett részt.
tovább »
Üzletszabályzat módosulás 2023. január 9.
Tisztelt Ügyfeleink!
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. Üzletszabályzata - a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2023. január 05-én kelt, VSFO/11-3/2023 ügyiratszámú és ÜFI-5477/1/2022. hivatkozási számú - határozatába foglalt jóváhagyásával módosult.
tovább »
Ügyfélfogadási időpontok módosulása 2023. január 9.
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy telefonos és személyes ügyfélszolgálatunk nyitvatartása az alábbiak szerint módosult:
Ügyfélfogadási időpontok:
Hétfő: 8:00-20:00
Kedd: 10:00-16:00
Szerda: 07:00-13:00
Csütörtök: 10:00-16:00
Péntek: 7:00-13:00
Mérnöki nap:
Hétfői napokon 8-16 óra között
Ügyfélszolgálati pénztár zárás időpontja:
Hétfő: 19:30
Kedd: 15:30
Szerda: 13:00
Csütörtök: 15:30
Péntek: 12:30
Amely héten a hétfői nap ünnepnap vagy munkaszüneti nap, úgy azon a héten a hét első
munkanapján az ügyfélszolgálat és a telefonos ügyfélszolgálat 8:00 és 20:00 óra között tart nyitva.
Tisztelettel:
Érd és Térsége Viziközmű Kft
tovább »
Karácsonyi üdvözlet 2022. december 21.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. december 5.
Dátum: 2022.12.06 (kedd) 8:00-14:00
Érintett település: Törökbálint
Érintett terület: Törökbálint, Kinizsi Pál utca ( Óvoda utca és Kinizsi – köz által határolt szakaszon)
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. december 5.
Dátum: 2022.12.07 (szerda) 8:00-14:00
Érintett település: Törökbálint
Érintett terület: Törökbálint, Kálvária köz
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. december 1.
Dátum: 2022.12.05 (hétfő) -2022. 12.09 (péntek)
Érintett település: Sóskút
Érintett terület: Sóskút, Jókai u. Arany J. utca utáni szakasz (Jókai u 51 - től 57. számig),
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. november 25.
Dátum: 2022.11.29 (kedd) 9:00 órától – 15:00 óráig
Érintett település: Érd, Tárnok
Érintett terület:
Vízszolgáltatás szüneteltetés:
- Érd, Fehérvári út – Pintyőke utcától Feketesas utcáig a 7. sz főúttal határolt teljes terület;
- Zámori út teljes szakasz; Szajkó út – Fácán-köz Fehérvári út által határolt szakaszon;
- Tárnok – Szőlőhegy terület
-
Nyomáscsökkenés:
- Érd, Állomás utca-Tárnok Szegfű utca szakasz
- Tárnok egész település
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. november 17.
Dátum: 2022.11.24 (csütörtök) 9:00 órától – 15:00 óráig
Érintett település: Érd
Érintett terület: Felső utca – Karolina utca és Budai út által határolt szakaszon
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. november 17.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy műszaki okok miatt 2022. november 24-én az ügyfélszolgálatunk zárva tart.
Megértésüket köszönjük!
tovább »
Téliesítsük vízhálózatunkat és szerelvényeinket! 2022. november 9.
Ha megérkezik az ősz és vele együtt a hideg idő, akkor szükséges a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítése.
A kisfilmben praktikákat és tippeket adunk arra vonatkozóan, hogyan tehetjük meg ezt. Forrás:
https://www.maviz.org/
Tájékoztató plakátunkon néhány hasznos tanácsot olvashatnak a vízmérők fagyvédelméről, téliesítésről, melyet
ide kattintva tud megtekinteni.
tovább »
Üzletszabályzat véleményezése 2022. november 4.
Tisztelt Ügyfeleink!
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. elkészítette a 2020. december 23-tól hatályos Üzletszabályzata 6. számú módosított változatának tervezetét.
Az Üzletszabályzat tervezetben a törölt részeket áthúzással, a módosított szövegrészeket színessel jelöltük.
Üzletszabályzatunk tervezetét
ide kattintva tekinthetik meg.
Kérjük Tisztelt Felhasználóinkat, hogy a módosításokkal kapcsolatos véleményüket írásban legkésőbb 2022. november 25-ig juttassák el ügyfélszolgálati irodánkba (Érd, Felső u. 2.) vagy küldjék meg az
ugyfelszolgalat@erdivizmuvek.hu e-mail címünkre.
Kelt: Érd, 2022. november 04.
Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyfélszolgálata
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. október 24.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást november hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. október 24.
Dátum: 2022.10.27 (csütörtök) 9:00 óráról - 15:00 óráig
Érintett terület: Érd Zámori út,
Tárnok település
Sóskút település
Pusztazámor település
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. október 4.
Dátum: 2022.10.05 (szerda) 8:00 órától – 9:00 óráig
Érintett település: Érd
Érintett terület: Alsó u.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. október 4.
Tisztelt Felhasználóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Érd, Felső u. 2. sz. alatti ügyfélszolgálati irodánk 2022. október 5. napjától várhatóan 2022. október 10-ig zárva tart, a személyes ügyfélkiszolgálás szünetel, bármely jellegű megkeresésük fogadására kizárólag elektronikus, postai, vagy telefonos úton lesz lehetőség.
A telefonos és a honlapokon elérhető online ügyfélszolgálati rendszereink zavartalanul működnek!
Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. szeptember 28.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást október hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. szeptember 21.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2022. szeptember 23-án (pénteken) 7:00 órától – 9:00 óráig Diósd településen
ivóvízvezeték karbantartási munkálatokat végez. Emiatt várhatóan az
ivóvíz – szolgáltatás szünetelhet, valamint azt követően
nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő.
Érintett terület:
Gárdonyi köz
tovább »
Felhasználói Elégedettségi Felmérés 2022. szeptember 2.
Tisztelt Lakosság!
Felhívjuk figyelmüket a településen végzett alábbi felmérésre.
A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 5. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a víziközmű-szolgáltatók számára 2018-tól előírta, hogy kétévente
Felhasználói Elégedettségi Felmérésben független közvélemény-kutató szervezettel méressék fel a lakossági felhasználók elégedettségét.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. augusztus 22.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást szeptember hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. augusztus 19.
Dátum: 2022.08.23 (kedd) 8:00 órától – 12:00 óráig
Érintett település: Érd
Érintett terület: Csalogány, u, (Fehérvári u. – Fácán u. között), Fácán u.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. augusztus 19.
Dátum: 2022.08.25 (csütörtök) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Érd
Érintett terület:
Héja u., Vércse u., Karvaly u., Keselyű u., Sólyom u., Turul u.,
Sas u. (Karvaly u. – Turul u. között),
Fehérvári u. (Héja u. - Turul u. között)
tovább »
Nyílt nap az érdi Szennyvíztisztító Telepen 2022. augusztus 16.
Tisztelt Érdeklődő!
Az Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. 2022. június 25-én ünnepelte alapításának 10. évfordulóját. Ennek alkalmából Társaságunk
nyílt napot tart
2022. szeptember 24-én, 9 órától 16:30 óráig
az Érdi Szennyvíztisztító Telepen (cím: 2030 Érd, Sulák utca 26249/1 hrsz., Sulák utca vége).
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. augusztus 15.
Tisztelt Ügyfelünk!
Örömmel értesítjük, hogy Társaságunknál is elérhetővé vált a Felhasználók részére a bankkártyás fizetés lehetősége, melyet a SimplePay Online Fizetési rendszeren keresztül biztosítunk. A
https://www.erdivizmuvek.hu/eugyfelszolgalat/regisztracio/ linken történő regisztráció után a számla befizetés menüpontot választva indítható az új szolgáltatás.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. július 21.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást augusztus hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. július 20.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy az Érd, Felső u. 2. sz. alatti ügyfélszolgálati irodában 2022. július 25. napjától várhatóan 2022. augusztus 31-ig
minden műszaki jellegű személyes ügyfélkiszolgálás szünetel, iratleadásra illetve igénybejelentésre kizárólag elektronikus illetve postai úton lesz lehetőség.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. július 8.
Dátum: 2022.07.13 (szerda) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Sóskút
Érintett terület: Árpád u., Szent László király útja
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. június 30.
Dátum: 2022.07.05 (kedd) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: ÉRD
Érintett terület: Orvos u., Mérnök u., Intéző u., Tanácsos u., Tisztviselő u., Tanár u., Tudós u., Írnok u., Velencei u. (Írnok u. - Szabadság tér között)
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. június 30.
Dátum: 2022.07.06 (szerda) 8:00 órától – 12:00 óráig
Érintett település: ÉRD
Érintett terület: Szilfa u. (Somfa u.-Bajcsy Zs. u. között), Somfa u.
Bajcsy Zs. u. (Szilfa u.-Alsóerdősor között)
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. június 27.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást július hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. június 15.
Dátum: 2022.06.15 (szerda) 22:00 órától – 2022.06.16 03:00
Érintett település: ÉRD
Érintett terület: Nyárfa u., Tölgyfa u., Alsóerdősor u.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. május 30.
Dátum: 2022.06.02 (csütörtök) 9:00 órától – 15:00 óráig
Érintett település: ÉRD
Érintett terület: Szövő utca, Kéményseprő utca, Kerékgyártó utca, Kárpitos utca, Kádár utca, Törökbálinti út, Takács utca, Tekercselő utca, Tetőfedő utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. május 23.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Törökbálint településen a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást június hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. május 10.
Dátum: 2022.05.12 (csütörtök) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Sóskút
Érintett terület: Géza utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. május 10.
Dátum: 2022.05.11 (szerda) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Tárnok
Érintett terület: Rózsa utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. május 10.
Dátum: 2022.05.11 (szerda) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Diósd
Érintett terület: Bajuszfű utca, Lúd utca, Meggyes utca, Begónia utca, Dália utca, Beléndek utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. május 4.
Dátum: 2022.05.06 (péntek) 8:00 órától – 13:00 óráig
Érintett település: Érd
Érintett terület: Csíz utca
tovább »
TÁJÉKOZTATÁS 2022. április 29.
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Érd és Térsége Víziközmű Kft. és az Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. közös ügyfélszolgálati irodájában a keddi napokon
ún. tervezői napot vezet be 2022. május 3-tól kezdődően.
A tervezői napot a lakossági felhasználók várakozási idejének csökkentése érdekében vezeti be az Ügyfélszolgálati Iroda, a tervezői kiszolgálás időigényes volta miatt. Megértésüket és együttműködésüket ez úton is kérjük és köszönjük.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. április 21.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Diósd településen a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást május hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. április 13.
Dátum: 2022.04.20 (szerda) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Tárnok
Érintett terület: Rózsa u.
tovább »
FELHÍVÁS 2022. április 13.
Tisztelt Ügyfelünk!
Szolgáltatási területünkön a települések dinamikus fejlődése az elmúlt években többek között azzal járt, hogy megnőtt a helyi vállalkozások száma, sokan lakásukban/házukban/ingatlanukon vállalkozást indítottak az alábbi vállalkozási formák valamelyikében:
- - egyéni vállalkozó
- - betéti társaság
- - közhasznú társaság, közkereseti társaság
- - korlátolt felelősségű társaság (hagyományos, illetve egyszemélyes)
- - alapítvány, egyesület
-
Jelenleg a hatályos jogszabályok szerint kétféle víz- és csatornadíj van érvényben. A
lakossági kedvezményes díjszabást kizárólag azon lakossági Ügyfelek vehetik igénybe, akik a felhasználási helyen nem folytatnak semmilyen üzleti célú ill. nyereségtermelő tevékenységet. Minden más esetben ún.
nem lakossági (közületi) díj fizetendő, amely magasabb a lakossági díjnál.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. április 6.
Dátum: 2022.04.12 (kedd) 8:00 órától – 14:00 óráig
Érintett település: Diósd
Érintett terület: Bajuszfű utca, Lúd utca, Meggyes utca, Begónia utca, Dália utca, Beléndek utca
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. március 22.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2022. március 24-én (csütörtök) 8:00 órától – 14:00 óráig Sóskút településen
ivóvízvezeték karbantartási munkálatokat végez. Emiatt várhatóan az
ivóvíz – szolgáltatás szünetelhet, valamint azt követően
nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő:
9:30-11:00 között szolgáltatás teljes szüneteltetése várható
Érintett terület:
Gárdonyi G. u., Rendelő köz, Kossuth L. u., Tulipán u.,
Káptalan u., Hegy u.,
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
tovább »
Értesítés 2022. március 18.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2022. 03. 22. és 2022. 04. 30. között 08:00-16:00 óra között Diósd Bajuszfű utcában ivóvíz vezeték építési munkálatokat végzünk. Kérjük, hogy gépjárműveikkel
a reggeli órákban a munkavégzéssel érintett szakaszokon (helyszínen munkatársainkkal egyeztetve) történő kiállást elvégezni szíveskedjenek, mert a napközbeni munkálatok alatt a ki,- és behajtás korlátozva lesz.
A kora reggeli és délutáni órákban a gépkocsi forgalom lehetőség szerint biztosított.
Érintett terület:
Bajuszfű utca
(Meggyes u. – Lúd u. közötti szakasz)
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. március 16.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2022. 03. 16. és 2022. 04. 30. között 08:00-16:00 óra között Érd Orvos utcában ivóvíz vezeték építési munkálatokat végzünk. Kérjük, hogy gépjárműveikkel
a reggeli órákban a munkavégzéssel érintett szakaszokon (helyszínen munkatársainkkal egyeztetve) történő kiállást elvégezni szíveskedjenek, mert a napközbeni munkálatok alatt a ki,- és behajtás korlátozva lesz.
A kora reggeli és délutáni órákban a gépkocsi forgalom lehetőség szerint biztosított.
Érintett terület:
Orvos utca
(Tudós u. – Intéző u. között)
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. március 16.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Tárnok településen a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást
április hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. február 28.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a Tisztelt Felhasználókat, hogy
2022. március. 2-án (Szerda) 8:00 órától – 14:00 óráig Diósd településen
ivóvízvezeték karbantartási munkálatokat végez. Emiatt várhatóan az
ivóvíz – szolgáltatás szünetelhet, valamint azt követően
nyomásingadozás és vízzavarosság fordulhat elő.
Érintett terület:
Pelikán u., Flamingó u. Páva u., Kavicsos dűlő (Varjú u. – Barackos u. között).
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Érd, 2022. február 28.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. január 31.
ÉRTESÍTÉS
Annak érdekében, hogy megóvjuk munkatársaink, ügyfeleink és hozzátartozóik egészségét,
ügyfélszolgálati irodáinkat 2022. február 1-től várhatóan február 21-ig zárva tartjuk, kérjük ügyeiket az E-ügyfélszolgálatunkon intézzék.
tovább »
ÉRTESÍTÉS 2022. január 6.
ÉRTESÍTÉS
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Érd egyes részein a 2022. évben esedékes éves vízmérő leolvasást február hónapban végzi.
A vízmérők leolvasása jelen értesítésünk
alján feltüntetett ütemezés szerint fog történni.
tovább »
Karácsonyi üdvözlet 2021. december 22.
